S&P Tudástár2019-10-26T10:52:05+01:00

A cégutódlás és EXIT második legfontosabb kérdése! (…és a lehetséges válaszok 2023 májusában)

Ezt a cikket cégmérettől függetlenül, leginkább azoknak érdemes elolvasni, akik már meghozták az EXIT-tel kapcsolatos legfontosabb döntést (nevezetesen, hogy proaktívan szeretnének vele foglakozni) de még nem döntötték el, hogy mikorra tudják/akarják/lehet megoldani a kérdést. Nekik lehet segítség az alábbi összefoglaló.

Mivel tudok segíteni a hozzám fordulóknak az EXIT kapcsán?

Egyik új ügyfelemtől kaptam visszajelzést az első találkozó után, mely szerint, ha ő már korábban tudta volna, hogy pontosan mire számíthat tőlem, akkor már sokkal korábban felkeresett volna. Unszolására most igyekszem összefoglalni, hogy mire számíthat, vagy mik közül választhat az, aki megkeres az utódlási, vagy az EXIT ügyével.

Utódlás és kitekintés

Év végi szokásosan szélesebb fókuszú (és hosszabb) cikkemben alapvetően három dologra fókuszálok. Egyik oldalról természetesen a cégutódlás magyarországi helyzetére, másik oldalról (de sorrendben először) a jövőre, és harmadszor pedig arra, amit 2023-ban érdemes lesz vállalkozóként figyelembe venni, akár befelé megy az ember a bizniszbe, akár már inkább kifelé jönne.

…és mi lesz a kis cégek utódlásával?

Egy kiváló privátbankos kollégám (Soós Péter) vetette fel az Utódlási Kerekasztal októberi találkozóján, hogy mi lesz a „kis” cégek utódlásával. A témát akkor és ott nem volt időnk kivesézni, de a felvetés beindította a gondolataimat, aminek eredménye a mostani összefoglaló cikk is.

Elszánt, kitartó és bátor vállalkozóknak! (De nem vakoknak!)

Jelen cikkemet azoknak szánom, akik elég elszántak, kitartóak és bátrak ahhoz, hogy a jelen körülmények között úgy DÖNTSENEK, hogy tovább viszik vállalkozásukat. Nem kis bátorság, elszántság és kitartás kell ugyanis ahhoz, hogy a jelen helyzetben így DÖNTSÖN valaki.

Három utódlással kapcsolatos alapkérdés, amelyeken szabadság alatt (is) érdemes elgondolkozni!

Az alábbiakban szeretnék röviden körüljárni három olyan cégutódlással és/vagy exittel kapcsolatos alapkérdést, melyeken való elgondolkozásra, sőt akár azok megválaszolására is a nyár, vagy bármiféle szabadság ideális időszak lehet.

Go to Top