Salzmann and Partners – vezetési tanácsadó
Vezetéssel kapcsolatos problémák megoldásában és a jó döntések meghozatalában segítünk
“A problémákat nem új információk segítségével oldjuk meg, hanem azáltal, hogy rendszerbe foglaljuk azt, amit már régóta tudunk.”
/Ludwig Wittgenstein/
Az S&P egyéb szolgáltatásait az alábbi helyzetekben érdemes igénybe venni
- Rendszeresen visszatérő problémák, gondok, feszültségek
- Feszítő vezetői időhiány
- A cég működésében nagyobb változás történt
- Új lehetőségek kihasználásának igénye, szükségessége
- A cég működésében nagyobb változás várható
- 60 év feletti korban egyedül vezetett cég
Az S&P szolgáltatásait olyan vezetőknek érdemes igénybe venni
- Akik saját tulajdonukban levő cégüket maguk és alapvetően egyedül vezetik, irányítják
- Akik saját szakmai tapasztalatuk mellett jól tudnának hasznosítani még 25 év vezetői tapasztalatot is
- Akik, a saját cégükben szerzett üzleti tapasztalat mellett fel akarják használni több mint 100 más cég gyakorlati tapasztalatát is
- Akik, inkább akarnak mások korábbi hibáiból tanulni, mint saját jövőbeli kárukon
- Akik nem érnek rá, hogy minden zsákutcát kipróbáljanak
- Akik számára az üzleti életben való részvétel, nem csupán a profitmaximalizálásról szól
- Akik nem csak környezetükön vagy a cégükön akarnak változtatni, hanem magukon is hajlandók
Milyen cég tudja legjobban hasznosítani az S&P szolgáltatásait
- Amelyik cégeknek ad el, azaz B2B területen dolgozik
- Amelyik főként a PIACRA termel
- Amelyet, az alapító magyar cégtulajdonos, leginkább egyedül irányít
- Amelynek forgalma 50 és 1.000 millió Ft között van
- Amelynek dolgozói létszáma 7 és 50 között van
- Amelyik már több mint két éve működik
- Amely tevékenységének célja az értékteremtés
- Amelyikben a magas szintű szakmai tudást, 25 évnél nem több menedzsment tapasztalat egészít ki
PÉLDÁK ESETI MEGBÍZÁSAINKRA
- Összetett és sokváltozós döntések optimalizálásasapadmin2016-04-07T20:58:17+01:00
Összetett és sokváltozós döntések optimalizálása