Elszánt, kitartó és bátor vállalkozóknak! (De nem vakoknak!)

Jelen cikkemet azoknak szánom, akik elég elszántak, kitartóak és bátrak ahhoz, hogy a jelen körülmények között úgy DÖNTSENEK, hogy tovább viszik vállalkozásukat. Nem kis bátorság, elszántság és kitartás kell ugyanis ahhoz, hogy a jelen helyzetben így DÖNTSÖN valaki.

A cikk kifejezetten nem azoknak szól, akik azt gondolják, hogy nincsen más választásuk, minthogy továbbvigyék a cégüket, (mert mindig van!!!) hanem azoknak, akik mindent meggondoltak, mindent megfontoltak és úgy döntöttek, hogy folytatják. Legyenek akárhány évesek is.

Kiindulásként abban talán egyetértünk, hogy az ősszel nem jönnek jobb idők, mint eddig voltak. Hogy rosszabbak jönnek-e, és meddig, azt senki sem tudja, de hogy rövid távon nem lesz jobb, az szinte biztos. Mit tehet ilyenkor egy vállalkozó, függetlenül attól, hogy már részese volt-e, az 1990-es inflációs éveknek, vagy a 2008-as válságnak, vagy a 2020-as vagy 2022-es beszakadásnak?

Sok mindent tehet, de amit leginkább érdemes tenni, azaz ahogy leül és elkezd gondolkozni. Sőt akkor teszi a legjobban, ha nem egyedül kezd el gondolkozni, hanem valakivel vagy többekkel, mert, ahogy a közmondás is tartja: több szem többet lát.

Mi az, amin érdemes gondolkozni? Sok minden. Ez lehet sales, marketing, kontrolling, HR, informatika, vagy automatizáció, vagy digitalizáció. Ez mind lehet jó, de az igazi egymillió dolláros kérdés, az hogy MIT KELL MÁSHOGY CSINÁLNI mint eddig (vagy mit leginkább, vagy mit először)? Mert mindent egyszerre sajnos nem lehet másképpen csinálni. Az pedig hogy VALAMIT máshogy kell csinálni az nem kérdés, hiszen a környezet változik, a piac változik, a versenytársak változtatnak. Aki ebben a helyzetben csak azt csinálja, amit eddig, az előbb-utóbb hátrányba kerül.

Az első személy, aki ilyenkor a vállalkozó eszébe jut, hogy megkérdezze, az a könyvelője, de erre a kérdésre, még a legproaktívabb könyvelő sincsen felkészülve, ahogy az ügyvéd sem.

A harmadik, ami remélhetően eszébe jut egy vállalkozónak, az „A TANÁCSADÓ”, vagy kevésbé ideális esetben „egy tanácsadó”. Minthogy magam is tanácsadó vagyok, bátran állítom, hogy egy jó tanácsadó aranyat ér, főleg ha kívülről jön és egyébként a saját területén nagy tapasztalattal rendelkezik. De a tanácsadó alapvetően egyedül dolgozik, és a saját árnyékán senki sem tud átlépni, nem beszélve a kalapácsos ember szindrómáról.

A gond ugyanis a tanácsadóval az, hogy ha nem SZAK tanácsadó, akkor mindenhez IS ért, ha pedig SZAK tanácsadó, akkor sajnos a legtöbbre a már jelzett kalapácsos ember szindróma igaz. Nevezetesen hogy mindent szögnek lát. Azaz szinte biztos, hogy ha IT tanácsadó, akkor a problémát IT eszközzel, ha sales tanácsadó, akkor a problémát sales eszközzel, ha pedig marketing tanácsadó, akkor a helyzetet marketing eszközzel szeretné megoldani, ami mind lehet jó, de hogy tényleg az-e a legcélravezetőbb, az kérdés. (Hozzáteszem ez a szindróma részben (még) rám is igaz (☹), hiszen egy EXIT akármire is megoldás lehet.)

Felmerülhet még az elszánt Vállalkozóban, hogy egy egész csapatot bízzon meg, a közös gondolkozással, ami tényleg jó ötlet, de sajnos a legtöbb magyar KKV még EGY tanácsadót is nehezen tud megfizetni, nem hogy egy egész CSAPATOT.

Természetesen vannak üdítő kivételek, akik egy ember áráért egy egész csapatot kínálnak, sőt ilyen csapattal való kapcsolatba lépésben én is tudok segíteni, mert évek óta dolgozom velük. De mindent és mindenkit ők sem tudnak elvállalni, még a havi hétszámjegyű megbízási díj ellenében sem. Ami tekintettel arra, hogy egy egész csapatról van szó, esetükben ez nem is olyan sok.

Mit tehet tehát az, aki másokkal szeretne közösen gondolkozni, de ezért nem akar havi több százezer forintot kifizetni?

Adja megát a megoldás. Szervezzen maga köré hasonló cipőben járó másik 5-6 vállalkozót és velük közösen gondolják át mindegyikük ügyes bajos dolgait. Némi válogatás és próbálgatás után szinte biztos, hogy kialakul egy olyan csapat, akik nem csak SZERETNÉNEK EGYMÁSNAK SEGÍTENI, HANEM TUDNAK IS.

Én is ezt az utat követtem még 2013-ban és az akkor KONZULTÁRSAKNAK elnevezett mesterelme csoport, eddig több mint százhetven(!) találkozót ért meg, és több tucat vállalkozó számára segített túllépni a holtponton, vagy egy-egy hullámvölgyön. A csoportról kicsit bővebben itt lehet olvasni. https://salzmannandpartners.hu/konzultarsak-mesterelme-csoport/.

A Konzultársak mesterelme csoport nekem magamnak is óriási segítségemre volt, már legalább négy nagyobb üzleti döntésemben. Többek között abban is, hogy ilyen fókuszált formában is beleálltam a cégutódlás-generációváltás ügyébe. Sőt, a témáról írt Utódlási Kalauz (nem csak) Átadóknak c. könyv gondolatát is ők támogatták elsőként. Szóval pénzben kifejezhetetlen egy ilyen támogató csapat előnye még akkor is, ha az időt bele kell tenni. De mint tudjuk, mindent, egyszerre, ráadásul azonnal, nem lehet.

Aki pedig úgy érzi, hogy nincs ideje, energiája, kapcsolata egy saját mesterelme csoport megszervezésére és működtetésére, az jelentkezzen a fenti linken, hátha tudunk számára már rövid távon is megoldást kínálni!

Salzmann Zoltán
Budapest 2022. 09. 10.

További információk miatt keressen bátran a +36-30-9833-268-as telefonszámon, írjon erre az e-mail címre: salzmann.zoltan@salzmannandpartners.hu, vagy kattintson az alábbi gomba és töltse ki a jelentkező űrlapot.

Jelentkezés

Salzmann Zoltán – utódlási tanácsadó

Salzmann & Partners Vezetési Tanácsadó