Összefüggések a rászánt idő és a cégutódlás sikeressége között

Elsőként szeretnék eloszlatni egy széles körben hangoztatott teljesen alaptalan félreértést, mely szerint „az én utódlási esetemet nem lehet megoldani”. tizenhét év alatt nem találkoztam olyan üggyel, amit ne lehetett volna megoldani. Olyannal viszont találkoztam, ahol az érintettnek nem volt türelme kivárni a szükséges bruttó időt, vagy beletenni a szintén szükséges nettó időt, ezért a dolog el sem indult vagy elbukott. De ezen vállalkozók számára is ott marad megoldásként az öröklés, ami az én szóhasználatomban ugyan nem utódlás, de sajnos szinte minden esetben elkerülhetetlenül elérkezik. Az örökléssel kapcsolatos egyik legfőbb kérdés, hogy azt mi magunk akarjuk rendezni, vagy átengedjük az örökösöknek, esetleg a törvénynek. De ennek taglalásába itt és most, szintén nem akarok belekezdeni.

A lényegre térve viszont sorra veszem, hogy annak függvényében, hogy induláskor ki mennyi időt szán a cégutódlás megoldására, milyen megoldásra vagy mekkora sikerre számíthat.

„Azonnal szeretném” hangzik el sokszor már a telefonban.
Ha azonnal kell a megoldás, akkor sokszor kénytelenek vagyunk az egyetlen lehetségest választani, annak ellenére is, hogy esetleg rossz, mert nincs másik (reális) lehetőség. Persze lehet, hogy valakinek azonnalra is több reális(nak tűnő) lehetősége van, de ebben az esetben az azonnal hátránya, hogy nincs idő a lehetőségek kimunkálására és a közöttük való megalapozott döntésre. Cégutódlásról elvileg egy perc alatt is lehet dönteni. Csak ritkán érdemes.

Az „azonnalinál”, csak „minél hamarabb” rosszabb.
Ez azért nagyon nehéz, mert nincs támpontunk, hogy mennyi időnk van, ami néha még annál is rosszabb, mint amikor nagyon kevés, alig, vagy egyáltalán nincs idő. Ilyenkor ugyanis az időnyomás miatt nem lehet kellő alapossággal megtervezni a folyamatot, és állandóan kompromisszumot kell kötni az idő és a minőség között, ráadásul úgy, hogy közben csak a minőségromlást tudjuk mérni. Hiszen az hogy mennyi időnk van MÉG az nem nyilvánvaló. Persze megoldás erre az esetre is van, csak az egy kicsit kacifántosabb és több befektetést igényel.

„Van rá fél évem, de nem több”
Ebben az estben leginkább csak arra van mód, hogy a meglevő reális lehetőségeket alaposan felmérjük, pontosítsunk rajtuk és kiválasszuk belőlük azt, amelyik a legjobb(nak tűnik). De sajnos nagyon sok esetben ez az idő csak a legkevésbé rossz megoldás kiválasztására elegendő. Ebben az esetben, szinte kivétel nélkül szükség lesz valamiféle erős kompromisszumra, a vágyott, vagy az ideálisnak tartott állapothoz képest, és előbb-utóbb be kell látni, hogy „mindent, egy fél év alatt nem lehet”.

„Egy év alatt szeretném megoldani”
Aki ezzel kezdi a beszélgetést annak már reális esélye van, egy akár jól is kialakítható megoldásra. Talán itt van a legnagyobb szerepe a nettó időnek, hiszen egy év alatt megfelelő elszántsággal egy jó megoldás elérhető, vagy akár ki is alakítható. Itt a fő sikerkritérium a rendszeres nettó idő bevállalása, hiszen nem mindegy, hogy hetente lépünk egyet, vagy csak havonta. Sajnos az egy évbe, a siker bizonyítása már nem fér bele, hiszen leginkább csak arra van idő, hogy az utód átvegye a céget. De hogy bebizonyítsa, hogy ebben ő tényleg sikeres tud lenni, az már a következő évre marad. Ezekre az esetekre szoktam mondani, hogy „sikerült” megoldani az utódlás kérdését, de hogy a projekt sikeres volt-e, az csak jóval később derül ki.

„Két évem van a nyugdíjig, az alatt szeretném megoldani”

Ezeknek a vállalkozóknak, már gyakorlati esélyük van arra, hogy legalább kettő közül a jobb megoldást tudjuk megtalálni és/vagy kialakítani számukra. Ebben az is benne van, hogy ritkán van mód kettőnél több megoldás közül való választásra, de ezek közül már akár mindkettő lehet jó, vagy legalábbis „korrekt” megoldás és ezek közül már lehet a jobbikat választani. Ezekből az esetekből ritkán lesz sikertörténet, de szinte mindig sikerülnek.

„Két-három éven belül szeretném megoldani a dolgot”
Tapasztalatom szerint három év, kellő rendszerességgel és következetességgel párosulva, szinte mindig elegendő arra, hogy megtaláljuk, kidolgozzuk és megvalósítsuk az átadó számára ideális, vagy lehető legjobb megoldást. Itt már a nettó idő súlya csökken, hiszen a három év elég nagy idő ahhoz, hogy az elején 3-6 hónap alatt megérjenek az alap döntések. Ezekben a projektekben az Átadónak arányosan sokkal kevesebb nettó időt kell beletennie, mert „az idő neki dolgozik”, hiszen az utódlásról való gondokozás nem csak az aktív (munka)idejét tölti ki, hanem a hétvégéket, vagy akár a nyaralás, vagy az aktív kikapcsolódás idejét is.

„Négy évem van rá, hogy megoldjam”
Ezekben az esetekben – bár azért azt hozzáteszem, hogy esetszám ebben a szegmensben már erősen lecsökken, akár két max. három kézen megszámolható esetre – szinte mindig van rá mód, hogy megtaláljuk, kiválasszuk, kidolgozzuk és meg is valósítsuk azt a megoldást, ami az utódlási folyamatban érintett ÖSSZES résztvevő számára a legideálisabb. Ilyenkor bőven van mód arra, hogy az összes érintett, a teljesíthetőség reális reményében fogalmazza meg saját szempontjait, míg erre a korábbi esetekben csak ritkán, vagy szűkebb körben van mód.

„Van még rá öt évem, az alatt szeretném a dolgot megoldani”
Ezekben az esetekben, ha ez az öt év kellő kitartással és rendszerességgel, vagy inkább folyamatossággal párosul, akkor kialakítható egy igazi sikertörténet, ami nem csak „sikerül”, hanem a szó nagybetűs értelmében is tényleg SIKER. Az igazi sikertörténetek, amiket láttam, beszámoltak róla korábbi ügyfeleim, vagy olvasóim, azok mind ilyen időtáv alatt kerültek megvalósításra.

„Nem kell sietni, van rá tíz évünk”
Be kell valljam, hogy mindössze két ügyfelem van akik tíz éves utódlási tervben gondolkoznak. Mindketten ötven körüliek. Az egyik helyen két még egyetemista lány a potenciális átvevő, a másikban pedig egy fiú, akinek most születnek ikrei, és köszöni (egyelőre) jól van a multi állásában. Kíváncsian várom, illetve követem, pontosabban részben alakítom is a fejleményeket, de a nehezebb periódusokban mindkettőjüket azzal bíztatom, hogy a tíz évbe simán belefér, hogy az eső nem feltétlenül sikerül, mint ahogy az már sokaknál megesett. De harmadik, negyedik nekifutásra ők is csak megoldották a dolgot.