Cégutódlás utód nélkül

Milyen lehetőségek közül választhatnak azok, akik nem szeretnék eladni vállalkozásukat, de nincs, akinek továbbörökítenék azt?

Sajnálatos, de tény, hogy azok a vállalkozók, akiknek nem sikerült utódot találni cégükbe, előbb-utóbb elgondolkoznak a cégeladáson, jóllehet ezen kívül még legalább három másik (alap)megoldás közül is választhatnak, vagy választhatnának, ha ismernék azokat és lenne bennük bizodalmuk. Az alábbiakban ezt a három (alap)esetet járjuk körül röviden, de a témáról az érdeklődők hosszabban is olvashatnak az Utódlási kalauz (nem csak) Átadóknak c. könyvben, ami megrendelhető itt:

Utódlási Kalauz – könyv

Utód helyett szakmai vagy ügyvezető

Az, akinek nem sikerült utódot találnia a cégébe (azaz olyat, aki mind szakmailag, mind vezetési szempontból megfelelő, és a tulajdont is átvenné), az elől egyáltalán nincs elzárva a lehetőség, hogy a cégébe ügyvezetőt VAGY szakmai vezetőt vegyen fel, attól függően, hogy melyik terület az, amit szívesebben csinál, vagy melyik az, amiből már tényleg nagyon elege van. Nekem is van több olyan ügyfelem (igaz, ők inkább ötvenesek, mint hetvenesek), aki a szakmai feladatokat, főleg a kihívással rendelkezőket, megtartotta magának, és az operatív vezetést – nevezzük a pozíciót akárhogy is – átadta másvalakinek. A megoldás egyszerű és nagyszerű, legalábbis elvben, mert a gyakorlatban azok, akik ezt a megoldást választják, elkövetnek néhány tipikus hibát, aminek következtében néhány próbálkozás után gyakran a fürdővízzel kiöntik a gyereket is.

A jó szerződés, ahol az elmélet és a gyakorlat találkozik

Bármilyen meglepő, a legnagyobb gond általában nem a megfelelő ember megtalálásával, még csak nem is a megfizetésével és még csak nem is a vele való megegyezéssel van, hiszen a legtöbb esetben sikerül valamiféle szerződést aláírni. Az igazi gond akkor kezdődik, amikor az új vezető belép, és kiderül, hogy az elmélet (a szerződés) és a gyakorlat (az operatív munka) között csak elméletben nincsen különbség.

Alapvetően két fő gond szokott felmerülni. Az egyik, hogy a szerződés pongyola, azaz nem átgondolt vagy nem teljes körű, esetleg nem kellően részletes, és a gyakorlatban sorban jönnek elő olyan konkrét esetek, amelyekre a szerződés nem tartalmaz sem megoldást, sem iránymutatást.
A másik fő gond, hogy a szerződés ritkán tartalmaz retorziót, azaz arra vonatkozó eligazítást, hogy mi történik, ha valamelyik fél NEM tartja be az egyébként leírt és aláírt megállapodást. Ennek hiányában pedig a felek kölcsönösen elkezdik nem megtartani a megállapodást, ami sokszor már a próbaidő alatt szerződésbontáshoz vezet, és utólag gyakorlatilag lehetetlen megmondani, hogy ki is kezdte. Ebben a helyzetben nyilván csak félmegoldás, ha a fejvadász újabb jelöltet hoz, hiszen a probléma alapja nem oldódik meg.

Ennek az esetnek egy sajátos változata, ha az addig ügyvezető tulajdonos, feladatainak „nemszeretem” vagy adminisztrációs részét nem egy másik személynek adja át, hanem egy erre specializálódott szervezetnek, amely ugyan nem ért a cég alaptevékenységéhez, (pl. ívhegesztés), de kiválóan kezeli az adminisztratív feladatokat, mint pl. a számlázás, a beszerzés, az ügyfélkapcsolat, vagy a jogi kérdések. Ezeket a cégeket nagyban SSC-nek, külföldön pedig leginkább family office-oknak hívják, de nekik az adminisztráció csak részfeladat, mert leginkább a családi vagyont kezelik. Mindazonáltal itthon is kezdenek alakulgatni azok a cégek, akik ilyesmivel foglalkoznak, akár már néhány száz milliós cégek esetében is.

Az eladásnál biztosabb talaj lehet az átvétel

A második (alap)eset a cégátvétel, ami a cégeladás egyfajta elnyújtott formája. Nem szeretnék itt és most kitérni a cégeladások nehezítő tényezőire – főleg a kisebb cégek esetében — inkább csak jelzem, hogy egy jól strukturált cégátvétel képes ezek közül jó néhányat eredményesen kezelni, természetesen csak akkor, ha a kérdések, már az előzetes megbeszélések során asztalra kerülnek.

Az előzetes közös és írásos megegyezésen alapuló és akár 3-5 évet is igénybe vevő cégátvétel esetében az átvevőnek pl. nem kell olyan beláthatatlan kockázatokat bevállalnia, mint az adminisztráció hiányosságai vagy az ügyfelek alapítóhoz való személyes kötődése, ráadásul készpénzzel sem kell hogy ki legyen tömve.
Az átadónak ugyanakkor lehetősége van egyfajta levezetésre és a nyugdíj előtt már tényleg csak azzal foglakozik, amivel szeretne, ráadásul anyagi egzisztenciája sem inog meg egyik napról a másikra, mintha teljesen kiszállna a cégből. Az pedig hogy az átvétel a szakma vagy a vezetés felől indul-e az alapvetően a feleken múlik. Szóval a cégátvétel számos előnnyel jár mindkét oldal részére, de kétségtelen hogy még az előző esetnél is részletesebb szerződésre van szükség, hogy a bizalomról ne is beszéljek, ami két idegen között kell kialakuljon úgy, hogy közben — látszólag – az asztal két ellentétes oldalán ülnek.

Egy viszonylag új, de annál járhatóbb út a bizalmi vagyonkezelés

A harmadik alapeset az un. bizalmi vagyonkezelés, amikor az alapító formálisan lemond a tulajdonról, és azt átadja a vagyonkezelőnek. A konstrukció egyik hátránya hogy kétségtelenül viszonylag új (mindössze öt éves). Másik hátránya, hogy alapvetően nem az átlag vállalkozóra lett kitalálva, hiszen a konstrukció egyelőre alig titkolt (egyik) fő célja – jelenleg még – az akár több milliárdos hirtelen szerzett tulajdonok minden – gazdasági, társadalmi és akár politikai – turbulencia esetén való megtartásának biztosítása.

Ugyanakkor két szempontot ezen lehetőség kapcsán is érdemes figyelembe venni.

Az egyik, hogy bizalmi vagyonkezelő nem csak ezzel dedikáltan foglakozó intézmény lehet, hanem egy-egy esetben magánember is, amely esetben a törvény sokkal enyhébb elvárásokat fogalmaz meg, mint a hivatalos BVK-k esetében (Bizalmi Vagyon Kezelő).
A másik, ami elgondolkoztató, éppen a lehetőség kiforratlanságából fakad. A hatályos törvény mindössze öt pontot tesz kötelezővé a bizalmi vagyonkezelés kapcsán, és ezen kívül a többi gyakorlatilag szabadon változtatható vagy állapítható meg. Íme az öt pont:

  • A bizalmi vagyonkezelési szerződést vagy nyilatkozatot írásba kell foglalni;

  • A bizalmi vagyonkezelő nem lehet kizárólagos kedvezményezett;

  • A kezelt vagyont a bizalmi vagyonkezelő saját vagyonától és más kezelt vagyontól elkülönülten kell nyilvántartani;

  • A vagyonrendelő és a kedvezményezett nem utasíthatja a bizalmi vagyonkezelőt;

  • A bizalmi vagyonkezelési jogviszony maximum 50 éves időtartamra hozható létre.

Első olvasásra még egy laikusnak is belátható, hogy ezen feltételek tényleg nem vállalhatatlanok, de az is kiderül belőle, hogy a bizalmi vagyonkezelés – mint ahogy a neve is tartalmazza – tényleg feltételez egyfajta bizalmat a vagyonrendelő és a vagyonkezelő között.

Tudás és bizalom

Sokan mondják, hogy szerintük az utódlási kérdések megoldatlanságának két legfőbb oka az ismeret és a bizalom hiánya. Remélem az előbbit némiképpen csökkentette és strukturálta a fenti összefoglaló, és bízom benne, hogy a több mint 20 éves tanácsadói tapasztalatommal a bizalomhiányra is találunk megoldást, hiszen anélkül tényleg szinte lehetetlen az utódlás megoldása.

Azok számára, akik a fent olvasottak alapján több információt szeretnének kapni az egyes lehetőségekről, 2020. november 18-án 17:00-órai kezdettel egy ingyenes webináriumot szervezünk, ahol az minderről részletesebben is szó esik, hogy mindenki eldönthesse, számára mi lehet a legjobb megoldás.

A webináriumra, vagy a személyes találkozóra az alábbi mezők kitöltésével tud regisztrálni.

Webinárium: 2020. november 18-án 17:00-kor

További információk miatt keressen bátran a +36-30-9833-268-as telefonszámon, vagy írjon a következő e-mail címre: salzmann.zoltan@salzmannandpartners.hu

Salzmann Zoltán – utódlási tanácsadó

Salzmann & Partners Vezetési Tanácsadó 2020.10.07.