A vezetői munka egyik allergikus pontja a SÜRGŐS és FONTOS feladatok elkülönítése és megfelelő kezelése.
A problémában talán a legklasszikusabbnak Ike Eisenhowert az USA 34. elnökét tekintik (1953-1961), aki első elnöksége alatt, a golfozáson kívül csak a szerinte fontos dolgokkal foglakozott.
- Ami sürgős is, és fontos is, azzal magam foglalkozom
- Ami csak sürgős, de nem fontos, azt delegálom.
- Ami fontos, de nem sürgős, azt beírom a határidő naplóba (Iphonja még nem volt)
- Ami pedig se nem sürgős, se nem fontos, azzal nem foglalkozik senki.
Dicséretre méltó összeállítás mondhatnánk, de igazán a kitalálóját nem csak az tette naggyá, hogy ezt így megfogalmazta, hanem leginkább az, hogy a saját szempontjából, illetve az USA szempontjából – akit képviselni volt hivatott – jól különböztette meg a fontos és a nem fontos feladatokat, ami az igazán nagy titok.
Ezzel kapcsolatban eszembe jut az egyszeri férj, akit a 50. házassági évfordulójukon megkérdeztek, hogy minek köszönheti ezt a hosszú és szép házasságot. Mire a válasz a következő volt: annak, hogy jó volt közöttünk a munkamegosztás. A kis dolgokban a feleségem döntött, a nagyokban én. És mik voltak ezek a nagy dolgok? – faggatózott az újságíró. Hát bevallom a hatvan év alatt egy ilyenre sem emlékszem – hangzott a derűs válasz.
A sürgős és fontos dolgok kapcsán a két legalapvetőbb szempont, amit el kell döntenünk, vagy amit besorolás előtt érdemes megfontoljunk, hogy az, ami sürgős vagy fontos, az kinek és miért az?
Belátható hogy a NEKÜNK sürgős vagy NEKÜNK fontos feladat más prioritást élvez, mint az, ami másnak az.
Ugyanakkor a „miérten” is érdemes elgondolkozni. Nem csak abból a szempontból, hogy a kérdés fontos és/vagy sürgős-e hanem azon, hogy mindig is az volt-e, vagy az elmúlt időben lett az. Ez a megfontolás azért nem sem elhanyagolható, mert ez a vizsgálat segít meggyőződjünk arról, hogy korábban jó volt-e a szelekciós képességünk.
A „miérten” való elgondolkozás azért fontos, mert ennek meggondolása során derül ki, hogy az elvégzendő feladat mennyire visz minket a céljaink felé?
A magam részéről még egy szemponttal egészíteném ki IKE kockáját, nevezetesen azzal, hogy a fontos dolgok onnan ismerhetők meg, hogy azokban általában ELVI döntést kell hozni, ami, ha vannak elvek vagy stratégia, akkor nem is olyan nehéz. A sürgős kérdésekben viszont sokszor gyakorlati döntés is elég. De ha nem, akkor a gyakorlati probléma előbb-utóbb visszatér – de már elvi formában.