Egy több mind kétmilliárd forint árbevételű, kb. 50 főt foglalkoztató termelő és kereskedő cég keresett meg azzal, hogy mi lehet a legjobb módja, a fejlesztési pályázat keretében szervezetfejlesztésre nyert összeg felhasználásának. A cégben korábban tudatos szervezetfejlesztés nem volt, elfogadták, hogy elsőre végezzük el, a szervezet következetes szervezeti átvilágítását.

Mint ahogy az alaptevékenységüket, úgy ezt is komolyan vették. Az első körben több mint 40 munkatársat interjúvoltunk meg, melyekből elkészült egy részletes összefoglaló, ami felsorolta a FELADATOKAT, a LEHETŐSÉGEKET, a KIHÍVÁSOKAT és természetesen a PROBLÉMÁKAT is. Ennek eredményeként …

…Első lépésben

Módosult a házirend, ami az elvárások egyértelmű megfogalmazásával lezárt néhány, addig nyitott kiskaput.

Második lépésben

Az összefoglaló figyelembe vételével kialakítottuk és elfogadtuk a cég éves képzési programját, melynek keretében, minden dolgozó legalább két egynapos tréningen vett részt, az ügyvezetőtől az ügyfélbüfé vezetőjéig.
Bár a képzési program elsősorban az értékesítésre és az abban dolgozókra koncentrált, külön tréning készült a fizikai dolgozóknak, a középvezetőknek, és a „hátországban” (pl. iroda, raktár) tevékenykedőknek. A tréningek között természetesen voltak kötelezők is (pl. a középvezetői program), de a kommunikációs vagy a konfliktuskezelési tréningre gyakorlatilag bárki önként is jelentkezhetett, aki annak szükségét érezte.

Harmadik lépésben

Kialakult a szervezet egyfajta szervezetfejlesztési koncepciója, mely tudatosította az amúgy is folyamatban levő változásokat. Ennek keretében került kialakításra pl. a középvezetői program is.

A projekt zárásaként

Egy egész napos csapatépítést tartottunk melynek főbb üzenetei a következők voltak:

  • Jó eredményt elérni csak erős és motivált emberekkel lehet, ezért érdemes a legjobbakat válogatni a csapatba, még akkor is, ha velük néha nehéz.
  • A közös munka gyümölcsét közösen érdemes elfogyasztani.
  • Van az a pont, ahol elszakad a kötél. (És a kötélhúzásban tényleg elszakadt)

A visszajelzések alapján a programban a résztvevők számára a legfontosabb a szakmai tudás és tapasztalat megszerzése mellett, a készségek gyakorlása és a munkatársak jobb megismerése volt. A munkatársak személyes megismerkedésének közvetlen haszna pedig nem csak a sürgős megrendelések gyorsabb és pontosabb végrehajtásában volt tetten érhető, hanem a területek között kialakuló szolidaritásban is.